MAGYAR HIP HOP
 
Az első valódi rapslágert az Animal Cannibals szállította. A csapat még 1989-ben alakult, igaz, akkoriban a tagok (még hárman) gimnáziumi éveik elejét taposták. Sürgölődésükből 1995-ben lett saját lemez, az viszont nagy hirtelen iszonyatosat tartolt. Első daluk a Takarítónő volt, aztán jött például az Ülünk a vonaton - és akkoriban az ember nem láthatott takarítónőt vagy nem ülhetett vonatra úgy, hogy a társaságból valaki hirtelen ne kezdje el skandálni a (szándékosan) idiótára vett sorokat.
Az AC tehát szintén nem a valódi, "egyedül hiteles" gettómentalitást képviselte, úgyhogy (nem meglepő fordulat:) őket sem szerették nagyon a föld alatti körök. De aztán kiderült, hogy ők aztán tényleg tesznek a magyar hip hop-életért; megszervezték például az egyetlen nagy tehetségkutató versenyt, a Fila Rap Jamet. Az első néhány alkalom után a döntősöket külön CD-n népszerűsítették, és a nyertes külön is megmérethette magát. Egy igazán nagy sztár került ki innen: Sub Bass Monster, de egy rövid időre országos ismertséget szerzett például Kicsi G (a remegő kezű agysebészről szóló, igen mély értelmű számával), és Pain is. Ez utóbbi előadó A szex vajon mi? című számával hónapokra adott röhögnivalót a serdülő ifjúságnak, hogy aztán nyomtalanul eltűnjön, majd mostanában újra felmerüljön Hárem című számával.

 
A kilencvenes évek közepe, nevezetesen 1995 a magyar rap másik nagy csapásirányának bemutatkozó éve. Ganxsta Zolee, aki korábban a Sex Action nevű dirty rock bandában dobolt, az egész országot megrázta szókimondó, erőszakos szövegeivel. "Bumm a fejbe, halott vagy haver!" - ez lett az új szlogen, amit mindenki ismert. Az idősebbek azon háboroghattak, hogy micsoda mocsok ez az egész, mit keresnek a pénz és a szex körül forgó dalszövegek az eleddig erkölcsös magyar kultúrában; a fiatalabbak pedig azon, hogy a gettó-imidzset felvevő Zolee nem is igazi "gengszter", mi több, az anyukájával él még mindig. A szörnyülködés eltartott még néhány év (illetve lemez) erejéig, aztán mindenki megszokta, hogy a Pierrot irányításával készülő zenei alapok igenis nagyon profik, az imidzset pedig nem kell annyira komolyan venni. A közbülső állomás az a vélemény volt, hogy "akinek nem tetszik, ne hallgassa", mostanra pedig eljutottunk oda, hogy Zolee a hazai talk show-k egyik leginkább megbízható vendége. Bár közben persze sok minden megváltozott: nemcsak ő volt már rosszfiú, westernhős és dél-amerikai diktátorjelölt, hanem a nyilvánosság tűrésküszöbe is alaposan eltolódott.

 
Noha Zolee nem volt "igazi" gettóarc, felfedezettje, Dopeman valódi nyóckerbeli fickó, aki rapklubokba járt, így ismerte meg Döglégy, és vette be a Kartelbe. 1997-es szólólemeze, a Fordul a kocka újabb megpróbáltatást jelentett a prűdebb közvéleménynek, mert Ganxstáéknál láthatóan komolyabban vette a gengszterrapet. De persze ez is siker lett. Dopeman aztán amerikai mintára létrehozta a maga kis "családját", a La Mafia Familiát, és több tehetséget is felkarolt. Közülük a roma trió, a Fekete Vonat aratta annak idején a legnagyobb sikert. Az első lemez után viszont összeugrottak felfedezőjükkel, a vita oka: pénz, az igazság nem tudni, hol van, viszont az eset következtében kirobbanhatott végre az első komolyabb verbális háború. Amerikában, mint tudjuk, a fenyegetések néha (gyakran) valódi lövöldözésekbe torkollnak - nálunk szerencsére csak válogatott szidalmak hangzottak el több lemezen is. (A dolog előzményei közt ott van például a Kartel válasz nélkül maradt beszólása az Animal Cannibalsnek, vagy Geszti Péter cikizése).
Nagyjából ezek a legfontosabb események a magyar rap föld felett is látszó történetében - ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy az undergroundban már több mint egy évtizede folyik az élet. Eleinte a szó szerint a föld alatt: néhány budapesti metróaluljáróban (pl. a Lehel téren) hallgatták a zenét és gyakorolták magukat a breakben az elkötelezett arcok.

Meg persze fújtak, vagyis graffitiztek rendületlenül. Eddig inkább arról volt szó, hogy hogyan kerültek szembe a "sztárokkal" - meg kell említeni azonban, hogy a szubkultúra képviselői egymás között igencsak összetartók, majdhogynem egy nagy családot alkotnak. Néha valaki feldugja a fejét a nagy magyar popzenei valóságba (pl. Árral szemben), de ez a kevésbé jellemző. Úgy tűnik, hogy a kis magyar piac ennél több nagy előadót aligha tud "eltartani".
Mióta van az internet, és egyre könnyebben hozzáférhetőek a félig-meddig profi zenekészítő masinák, azóta minden ilyesféle mozgalom helyzete jobb. A www.rapnet.hu oldalon rengeteg letölthető dalt találunk, a www.hiphop.hu csapata pedig nemrég eljutott odáig, hogy profi honlapjuk mellé nyomtatott újságot (Raplife) is összehoztak, ahonnan nemcsak azokat a sztárokat ismerhetjük meg, akikkel tele van a tévé. A rengeteg bulit szervező Gimmeshot Crew pedig kiadta első lemezét is Senával, a fekete rapper-lánnyal. Mango, a mindenki által elismerten legjobb magyar hip hop-DJ, pedig már nemzetközileg is egyre ismertebb.
Végül meg kell még említenünk, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb meglepetése, a rendkívül szórakoztató Bëlga együttes nem sorolható be sem az under-, sem az overgroundba. Az ő példájuk azt mutatja, hogy a kereskedelmi tévék és az önszerveződő csoportok körein kívülről is létre lehet hozni, és el lehet terjeszteni azt, ami igazán újszerű és hatásos.
A magyar hip hop története tehát mostanában kezd igazán izgalmassá válni.