MAGYAR HIP HOP
Áttekintettük már a rapzene amerikai és európai történetét, most vigyázó szemünket és fülünket hazánkra vetjük. Tudtátok, hogy a magyar hip hop nagyon sokat köszönhet Fenyő Miklósnak? Hogy a kilencvenes évek első magyar "rap-sztárját", Geszti Pétert, a teljes underground elítélte? Hogy Ganxsta Zolee miből lett a magyar talk show-k kedvence?
Talán meglepő, de Fenyő Miklós nemcsak a magyar rock'n'roll "megteremtője", de ő hozta be az akkor még szocialista kultúránkba a rapet is. A dolog persze kicsit bonyolultabb. A történet dióhéjban annyi, hogy Fenyő 1983-ban Nyugat-Berlinben járt (ez a város sem létezik azóta, szerencsére), és ott látott először az utcán breaktáncosokat. Akkoriban éppen a Hungária feloszlása után voltak, úgyhogy a sok szabadidővel rendelkező sztár kibérelte a Budai Táncklubot, és amerikai segítséggel elkezdte a break oktatását. A tánchoz természetesen zene is dukált, amit a rövid életű MIKI zenekar (milyen szellemes elnevezés) szolgáltatott. A két break-lemezből elkelt több mint százezer példány - ami Fenyő Miklós pályáján nem számít túl nagy sikernek. Mindenesetre az ország egy rövid időre break-lázban égett, a Ki mit tud? vetélkedőkön nagyszámú csapat indult a kategóriában; aztán, mint az általában a divathullámokkal történni szokott, ez is elmúlt. Illetve "lehúzódott" a föld alá, az undergroundba.
A másik nagy ősapa Pajor Tamás, aki a budapesti értelmiségi, alternatív zene egyik nagy alakja volt. Neurotic nevű együttesével játszotta a funky-hip hop-underground zenét, és írta a mai napig csakis zseniálisnak nevezhető szövegeit. A "Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy" szállóige is az ő nevéhez fűződik. A Neurotic felvett egy demót (vagyis egy nem hivatalos lemezanyagot), ami mire megjelenhetett volna, vagyis a rendszerváltás után, addigra Pajor Tamás szakított önpusztító életmódjával, és a Hit Gyülekezetének tagjaként nem engedte, hogy napvilágot lásson "előző életének" e dokumentuma. Ámen néven is gründolt egy immár vallási alapokon álló rapegyüttest, a kilencvenes évek elején még egy slágerük is volt, "Jézus felold a tévéterror alól" refrénnel - pedig akkor még nem is voltak kereskedelmi adók. A rendszerváltás a rap életében is rendkívül fontos változásokat hozott. Egyrészt sokkal szabadabban jöhettek be lemezek, videók (ne feledjük: a hip hop-kultúra terjesztésében fontos szerepet töltenek be az egyes break-csoportok vagy scratchelő DJ-k trükkjeit bemutató felvételek). Nagyon fontos volt az egyre több helyen fogható MTV-nek, ahol nem csak a rap-slágereket, hanem a YO! MTV Raps című műsornak köszönhetően a műfaj egyéb történéseit is meg lehetett ismerni. Másrészt a zenekiadás körülményei is alaposan megváltoztak. A teljhatalmú állami lemezkiadó fejesei különféle politikai szempontok alapján is döntöttek arról, kinek jelenhet meg lemeze - a kilencvenes években a nagy kiadók immár a piac követelményeinek megfelelően válogatnak a produkciók között.
Az új körülmények között országos ismertségre először a Rapülők együttes tett szert. A Geszti Péter vezette csapat profi médiakampánnyal tette ismerté a nevét, a szövegek pedig, mint azt azóta megszokhattuk, szójátékok szellemes egymásra pakolásából álltak. A nagyközönség az első magyar rap-együttest üdvözölte a Rapülőkben, viszont az underground arcok, akik ismerték e műfaj történetét, követelményeit, azóta sem bocsátottak meg Gesztinek. A zenekarnak valóban semmi köze nem volt az "igazi" raphez, nem csak hogy tagjai soha nem éltek gettóban, hanem a popzene már korábban is sikeres képviselői voltak, ráadásul még a zenei alapokban sem követték a kánont.
|