Az utols� mese

Ott �ltem �letem szil�nkjai k�zt. Mindegyikre ismerõs k�pek festve, k�z�s m�ltunk egy-egy t�r�tt darabja, melyeket halv�nny� tett a szalad� idõ. Ott �lt�l Te is velem. M�g utolj�ra, utolj�ra n�zhettem R�d �gy, hogy SZERETLEK. Tudtam, most l�tlak �gy utolj�ra. Ott �lt�nk �s a szil�nkokat n�zt�k, az elm�l� idõt. K�t cinkos, k�t gyilkos, ki azt az egy gonosz pillanatot keresi, azt az elsõ darabot, hol a k�z�s �let pohara elõsz�r megrepedt. Az elsõ hib�t, mi olyan s�r�l�st �t�tt, olyan erõvel akart sz�tt�pni minket, hogy hi�ba kapaszkodtunk egym�sba keserû l�lekkel, hi�ba szor�tottuk, �lelt�k egym�st feh�rlõ, v�rtelen ujjakkal, v�g�l m�gis sz�tszak�tott minket. S �n azt hittem, m�g fogjuk egym�st, m�g egym�s arc�n vannak hideg ujjaink, m�g egym�s ajk�n pihen f�radtan zih�l� sz�v�nk, mikor m�r csak az �ress�get markoltam, a sz�l s�v�tette k�rbe sz�vem, s csak �lmodtam azt, hogy Te volt�l. Mert Te m�r egyed�l j�rt�l, Te m�r l�ttad, hogy a semmit �lelem, a vihart cs�kolom.

�s mikor m�r nem b�rtad �gy tov�bb, nem b�rtad, hogy vakon �lmodom, felr�zt�l, arcomat s�mogat� hangodon kimondott hideg szavaiddal felpofozt�l:

- �n nem akarom melletted le�lni az �letem, �n nem akarok veled lenni, �n nem szeretlek!

NEM SZERETLEK!

K�t sz�, tizenk�t betû. Egy �lom hal�la, tizenk�t j�gcsap sz�vembe, tizenk�t hideg k�ssz�r�s...

�s most ott �ltem a milli� szil�nk k�zt - istenem, mily sok eml�k, �t �s f�l �v sz�zhatvan milli�nyi m�sodperce soksz�z boldog napja, sok-sok keserûs�ge!

�s ahogy ott �lt�l Te is, egyre t�volodva tõlem, egyre halv�nyodva, mind jobban �reztem, hogy egyed�l vagyok, egyed�l e sok �sszet�rt szil�nkkal, hi�ba �lsz Te is ott velem, ez m�r nem a Ti�d, hogy k�v�l vagy ezen, otthagyt�l vel�k, hogy TE m�r nem vagy ott, csak te �lsz mellettem. �s ez jobban f�jt minden b�nt� sz�n�l, minden hideg mondatn�l.

Lehajoltam azok�rt az �les kis szil�nkok�rt, hogy felszedjem õket, s ahogyan egyes�vel megfogtam õket, mindegyik�k egy apr� kis sebet ejtett sz�vemen, melybõl egy-egy cseppnyi v�r tolakodott elõ, szaladt v�gig rajta. Csak szedtem õket, gyûjt�ttem õket rem�nytelen, mert t�l sokan voltak egy embernek, mert k�t l�lek eml�kei voltak. De �n csak szedtem õket, s kifizettem, odaadtam mindegyik�rt azt az egyetlen v�rcseppet, s csak szedtem õket v�rtelen, m�r majdnem az �sszeset, azt�n nem ment tov�bb. Ott fek�dtem �res sz�vvel, kihûlõ testtel, s n�ztem azt az egy kis szil�nkot, azt az utols� felszedetlen eml�ket, mi a legelsõ volt a milli� k�z�tt.

Gy�ny�rû nyakad, r�hull� arany hajad, mit elõsz�r l�thattam